Fehér csend

Karácsony éjszaka fehér a csend,
Aprócska csillagok fénye üzen,
Szűzies tájban ha roppan a hó,
Álmodni hív a habtakaró.

Mézszínűn lángoló gyertyavilág,
Szógyöngyként perdülő hálaimák,
Kérésre kulcsoltan megannyi kéz,
Távoli ablakok őrtüze ég...

Olvadón enyhül a sok gyötrelem,
Szökkenve röppen a torz félelem...
Arcokra ragyogó viaszparázs,
Hajnalig tartó éji varázs.
Varga Nóra



A kis fenyőfa álma...

Egy kis fenyőág arra ébredt dacolva a széllel,
hogy álmot látott, mi valósnak tűnt az éjjel
Díszes-míves gyönyörű ruhában tündökölt.
Dicsérték az emberek, szerették, csodálták őt.

És kint az erdőn egyszerű magányban,
Nézte a többi fát és gondolta magában:
-De csodaszépek a többiek, de leszek majd én is!
Megnövesztem ágaim akár teljen el egy év is.

El is múlt az egy év s mint csodaszép fenyő,
várta hogy elvigyék bárhova kerülhet ő.
De gúzsba kötve goromba kezek dobták egy platóra.
Ijedten nézett körül, s várt a megváltóra.

Rettegve kérdezte; - Irány a papírgyár?
De egy nagy fenyő válaszolt; - Csak az álom vár.
Megdobbant a szíve, s büszkén kiállva,
várta a gazdáját, csak várta de mindhiába.

A sarokban feküdt és a nagy fenyőket körülötte,
a sok izgatott ember sorra mind megvette.
S a kis fenyő büszkeségét alábbhagyva,
egyre csak gyengülő hangon kérlelve suttogta;

- Engem válasszatok, engem vigyél haza!
És egyszer csak valaki meghallotta.
Egy halk szavú édesanya járt ott éppen.
Gyermekének kereste a legszebb fát a térén.

Meghallotta a fa suttogását, s kíváncsivá tette.
Mely szavak a szívében szóltak és megértette.
A kis fenyőt a többi alól kiszabadította,
levágta béklyóit és az ágait lehajtotta.

Ott állt a fenyő mint az erdőben régen,
Mutatva pompás alakját illegett szépen.
Igen megveszem. Ha lehetne ezt kérem!
Biztosan örül majd gyermekem, hazaviszem.

És az új otthonában a félszeg kis fenyő,
a legjobb helyet kapta, hol jól látható ő.
Színes üveggömbök, gyertyák és szaloncukor,
csillagszóró, pici hóember és sok kis manó.

Mind-mind csodaszép és szikrázva világít,
s a szép ruhával a kis fenyő sok szívet elcsábít.
S éjféltájt nagy fényesség borult a házra.
A kis Jézus, s az angyalok a szobában járva;

Nézi a kis fenyő mit tesznek le alá. Játékot?
Szép ruhát, nagy macit, dobozokat, sok ajándékot.
Érzi a meleget, mely egy szívből áradt.
Az édesanya szorgoskodott körülötte, bár fáradt.

Szíve melegével simogatta ágait,
És most érezte igazán, megélhette álmait...
Nem elég a pompa, nem elég a szép ruha,
ha nincs egy szerető kéz, mi utánad nyúlna.

Legyél csak koldus, vagy egy magányos fenyő,
Ha szívből szeretnek érezni fogod, ha eljő...
Az a pillanat, mit mindenki várhat,
s csinálhat fenyőből karácsonyfákat.

A szeretet és béke ha szívünkben lakozik,
az teszi széppé az élet pillanatait.
És most már a karácsonyfa belül is ragyog.
Mert érzem én is, ez a fa Én vagyok.

Hazahoztál, szerettél, simogattad ágaim,
Boldog Karácsonyt! Teljesítem álmaid.
Kiss László