A karácsony részét képezi a mindenki által nagyon kedvelt szaloncukor is, mely sikerét annak is köszönheti, hogy rengeteg ízben kapható (marcipán, narancs, banán, eper, kókusz, kakaó stb.), így biztosan mindenki megtalálja az ízvilágához legközelebb állót.

A szaloncukor őse a fondant cukor, melyről már a XIV. században készültek feljegyzések Franciaországban. Ennek az édes cukormáznak a Magyarországra kerülése mai napig tisztázatlan. Vannak, akik úgy tartják, hogy Andre Manion vitte magával a fondant cukor készítésének receptjét Németországba és onnan került a mi kis hazánkban. Mások szerint már a török édességkészítők itt Magyarországon is készítettek fondant szerű termékeket, aminek az ízét gyümölccsel tették változatosabbá.

Az viszont biztos, hogy hazánkban a XIX. század elején állítottak elő fondant alapú cukorkákat. A reformkorban a polgári és főúri házak fogadószobáit francia mintára "szalonoknak" nevezték. A lakások ezen helyiségében rendszerint helyeztek el kis tálakat, melybe kis cukrokat raktak a vendégek fogadására. A karácsonyfa felállítása is e helyiségbe történt, melyre később ez a finom csemege díszként került fel, és hát így lett a díszesen csomagolt édesség neve szaloncukor. Régen "szalonczukedlinek" is emlegették, ugyanis a neve német salonzuckerl szóból ered. A budapesti Vendéglátóipari Múzeumban találhatunk régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírokat harmincféle színben, és megtekinthetünk egy "riccelőgépet" is. Ez a szerkezet voltaképpen egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor papírját gyorsan be lehetett rojtozni. Amikor a cukor megdermedt és megszáradt, becsomagolták. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a karácsonyfára akasztani. Persze, nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették el a csemegét, melynek receptje talán még mindig ott lapul valahol nagymamánk fiókjában...