(eredetileg: Édith Giovanna Gassion)

francia sanzonénekesnő

(Párizs, 1915. december 19. – Grasse, 1963. október 11.)

Anyja, Annetta Giovanna Maillard (művésznevén Line Marsa) bárénekesnő volt. Énekelni ment Konstantinápolyba, ezért a kis Edith-et rábízta anyjára, majd apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház madámja volt Normandiában. Apja, Louis Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Ezt követően Edith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt, énekhangjának köszönhetően azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett: a kígyóember-mutatványa után Edith dalai következtek.

1919-ben szaruhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak 7 évesen nyerte vissza - elmondása szerint a Szent Terézhez intézett imádságoknak köszönhetően.

1932-ben megszületett első gyermeke: Marcellina. Edith ekkor 17 éves, a gyerek apja, Louis Dupont pedig 18 éves volt (A gyerek azonban 2 éves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt).

Az utcai éneklés közben figyeltek fel tehetségére, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is. (Nevének eredete: Piaf a francia argóban verebet jelent, ami nyilvánvaló utalás vékony testalkatára – alig 150 cm magas, 40 kg súlyú nő volt. Művésznevét felfedezője, Louis Leplée adta neki, aki azt mondta, hogy olyan, mint egy veréb: "la môme".)

1935-ben, 20 évesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta.

1936 áprilisában Louis Lepléet meggyilkolták, a gyanúsítottak között Edith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Marguerite Monot-nak, aki aztán olyan örökzöld slágereket szerzett, mint a „Mylord”.

1940-ben megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta „A közönyös szépfiú” c. darabját.

1941-ben filmszerepet kapott, Párizs német megszállása idején pedig rendszeresen énekelt a katonáknak. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett. A műsor után az elegáns nézők nercbundáit és ékszereit elárverezték, hogy pénzt gyűjtsenek.

1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, azonban nem aratott sikert az amerikai közönség előtt. Későbbi fellépései azonban már itt is nagyon sikeresek. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot.

1949 októberében Marcel Cerdan repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, miközben Edith New York-i fellépésére repült. A tragédiát nem tudta feldolgozni: alkoholista lett, amitől élete végéig nem tudott szabadulni. Nemsokára a morfiumra is rászokott, amit először egy kórházban kapott fájdalmai enyhítésére, ugyanis közben autóbalesetet szenvedett.

1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich volt. Nászútjuk egyetlen óriási turné volt: New York, Hollywood, San Francisco, Las Vegas, Miami. Négy évvel később azonban elváltak.

Az ’50-es évek közepére egészsége megrendült, de orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban és a Waldorf Astoriában épp oly sikert aratva, mint a párizsi Olympia színpadán vagy Stockholm legnagyobb zenés színházában. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett.

1962-ben a görög származású, alig 27 éves Thépohanis Lamboukashoz ment feleségül, akivel együtt többször is fellépett. Híres slágerük „A szerelem mire jó?” c. sanzon.

1963 októberében turnéra indult, amit „öngyilkos turnénak” is szoktak nevezni. Azonban többszöri rosszullétei miatt kórházba került, ahol áttétes rákot diagnosztizáltak nála.

1963. október 11-én halt meg Plascassierben, Grasse külvárosában.

Slágerei:

• "Tu Es Partout" (1943)
• "La Vie en rose" (1945)
• "Les Trois Cloches" (1945)
• "Autumn Leaves" (1948)
• "Hymne à l'amour" (1949)
• "Padam… Padam…" (1951)
• "Sous le ciel de Paris" (1954)
• "Miséricorde (Heaven Have Mercy)" (1955)
• "Les Amants d'un jour" (1956)
• "La Foule" (1957)
• "Milord" (1959)
• "Non, je ne regrette rien" (1960)
• "Mon Légionnaire"