LEGJOBB KLUB

FÁRADTSÁG

12 éve | Harmath Jozsef | 2 hozzászólás

FÁRADTSÁG

Késő van.

Lehulló ruháid átlépve

Fáradt tested megpihen,

Az álmok kertjében.

Még nem alszol, szobád tompa csendje

Rátapadt a falakra,

Az izzadt mennyezetre.

Susog a diófa az udvaron,

Megreccsen az ablakkeret,

S halkan kopognak az esőcseppek,

Kopogják, hogy elrohantak az évek.

Pihen veled a szobád, s az óra halk kattogása.

A szíved mélyén a múltad feltárja.

Ujjaid billentyűként megmozdulnak,

Fáradtak, hunyd le hát szemed takaróját,

Feledd tested zsibbadását.

Lábaid rándulását,

Könnyeid csordulását,

Szíved szorítását,

Gyermekek és öregek kiáltását.

Feledd a falak piszkosságát,

Feledd, ami fáj, feledd a múltat,

De csak a rosszat.

Mert Te a jelen vagy-az erőnk.

Kezeddel sok szívet átölelsz,

Mert mindenkit szeretsz.

Görcsösen kapaszkodsz munkád gyökerébe,

Add át a tudást, a szeretetet,

Az emberek-halálig őrző szívébe.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

nagy ferencné Ica üzente 12 éve

Hát jó lenne elfelejteni amúltat néha,de ez nem mindig sikerűl.Nagyon jó a vers.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Úgy érzem Józsi, hogy ez a versed is a szeretetről és valaki iránt érzett féltésről aggódásról szól. Nagyon szépen írod, hogy:"hunyd le hát szemed takaróját," és felejtsd el a múltat és feljtsd el mindazt, ami fáj.
A befejező sorok, amik számomra gyönyörűek.
"Kezeddel sok szívet átölelsz, Mert mindenkit szeretsz.
Görcsösen kapaszkodsz munkád gyökerébe, Add át a tudást, a szeretetet,
Az emberek-halálig őrző szívébe." Így legyen!

Köszönöm Józsi, hogy megosztottad velünk és olvashattam ezt a versedet is.

Válasz

Új bejegyzés

Blog szerkesztése

Közösségben Mindenben