Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője.

(Budapest, 1935. november 20. - Budapest, 2011. szeptember 27.)

A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös elnöke. 

A magyar organikus építészet mestere Budapesten született, Makovecz Imre laboráns és Sallai Juliánna gyermekeként.

Élete első tíz évében sok időt töltött apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon.

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1954-ben kezdte és 1959-ben fejezte be.

1959 és 1977 között különböző állami tervezővállalatoknál dolgozott (BVTV, SZÖVTERV, VÁTI), de közben munkatársaival a vidéket járta, hogy az akkor elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen és faluházakat építsen azok megmaradása érdekében.

Sárospatakon a panel típusú házaknál jóval költségkímélőbb lakóházakat is építeni kezdtek, de akkoriban ezt az állami vezetés nem nézte jó szemmel, így ő önkéntes száműzetésbe vonult, és 1977-81 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként dolgozott.

Karrierjében akkor következett be az áttörés, amikor 1981-ben önálló építészirodát alapított, és a Makona Tervező Kisszövetkezet vezetője lett (az iroda neve jelenleg Makona Építész Tervező és Vállalkozó Kft.). Számos középületet (templomot, művelődési házat) tervezett, elsősorban vidéki városokban.

Teljesen egyéni kompozíciójú épületeivel vált híressé, az organikus építészeti stílus megteremtője.

Első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartotta, amely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett tervezőjének.

Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a siófoki evangélikus templom és a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere.

Az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese, a középkori hangulatot keltő Stephaneumon is.

Jellegzetes stílusjegyeit hordozza a makói Hagymaház és az egri uszoda.

Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. 

Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó épület jelzi munkásságának eredményét.

A hagyományos alapanyagok, s főleg a fa felhasználásával készült épületeknek hagyományőrző hatása van, így a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használja. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje pedig az égből esett volna le rá. Építészete organikus, mivel szándéka az volt, hogy egylényegűvé váljon az épület a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba.

1981-től a BME, az Iparművészeti Főiskola és a MÉSZ Mesteriskola, 1987-től a Nemzetközi Építészeti Akadémia tanára lett, 1989-ben a Kós Károly Egyesülés egyik alapítója volt, később örökös tagjává választották. 1992-ben a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója volt, később elnöke lett és soraiban tudhatta a Nemzetközi Építészeti Akadémia is.

Konzervatív közéleti személyiségként is ismert, ez a tevékenysége a rendszerváltás után lett intenzívebb. Különböző közéleti civil egyesületeket alapított.

A konzervatív politikusok tanácsadóként véleményét gyakran kikérték.

Az Országépítő Alapítvány egyik alapítója (1988), azóta kuratóriumának elnöke volt.

1993-98 között a Herendi Porcelángyár Rt. Igazgatótanácsának elnöke, 1996-98 között pedig a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának tagja volt. A Balassi Bálint-emlékkard díjazást odaítélő Balassi Kuratórium elnöke volt.

A konzervatív, jobboldali közéleti személyiségeket, tudósokat, művészeket tömörítő Nemzeti Egység Mozgalom vezetője volt, 2002-ben részt vett a Szövetség a Nemzetért polgári kör megalapításában.