Mártonok a nevük napját a híres Márton-napi lúd megölésével s elfogyasztásával ünneplik meg. Ez régen nagy esemény volt, majdhogynem olyan, mint a disznóölés.

Csokonainak tulajdonítják a következő tréfás verset, a "nyársraítéltetett Márton-napi lúd" búcsúzó liba dalát:

"Már liba koromban hallottam e napnak

Hírét, hogy innepe van Mártony papnak.

Rég tudom, hogy ilyenkor a torkos babona

Eleitől fogva nyársra ludat vona,

Mert apám, anyám is mikor megölettek,

E nyalánk szokásnak áldozati lettek."

De hát hogyan kerül ide a lúd, a liba?

Az egyik változat szerint Márton, aki a kora középkor legnépszerűbb szentje volt, szerzetesként szeretett volna élni, viszont az emberek, látva jóságát (megosztotta köpenyét egy koldussal), szent életét, püspökké akarták választani. Márton a megtisztelő cím elől elbújt egy libaólba, nehogy megtalálják. A libák azonban hangos gágogásukkal elárulták, így mégiscsak püspökké választották.

A másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza, s kezünkbe adja a Márton név eredetének kulcsát is.

November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomot rendeztek: asztalra tették az új bort, ettek-ittak, hiszen még volt az új termésből bőven, s ürítgették a poharakat, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.

A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely meg a hadisten, Mars szent madara volt: - a harcias madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.

A lúd római "beceneve", az "avis Martis" - Mars isten madara, afféle régi szófejtéssel - Márton madara - lett a keresztény naptárban, s így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. De a reformációnak sem kellett felhagyni a Márton-napi lúdazás dicséretes hagyományával: a protestánsok meg Luther Márton neve napján ürítgeték a poharaikat ilyenkor.

Márton kultusza Pannónia földjén bizonyára már a honfoglalás előtt  is virágzott. Tiszteletét maga Szent István is felkarolta, mikor a zászlaira éppen a hadvezér Márton képét festette. Álmában, látván a besenyők támadását, így kiáltott föl: távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazság legelőjét pusztítsátok. Nem csoda, hogy Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett.

A magyar kereszténység bölcsője, a mai pannonhalmi néven emlegetett bencés apátság is Szent Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont kétségkívül tisztázták, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

Márton ünnepe már a téli évnegyed kezdőnapjának számít, de a paraszti hagyományban még az ősz ünnepei közé tartozott. Régen Márton a gazdasági év őszi zárónapja volt. Baranyában pl. akkor hajtották be a gulyát telelőre.

Mit nevezünk Szent Márton vesszejének?

A pásztorok ezen  napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijárnak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje.

Nagymagyaron a Márton-köszöntőt versbe mondták el. A pásztorokra, gazdára, az egész háznépre s a háziállatokra is Isten áldását kérték. E köszöntő jutalmaképpen a gazda megfizette a "bélesadót", vagy másképpen nevezve a "rétespénzt". Ilyenkor minden gazdánál nagy lakomát csaptak, vendégséget rendeztek az ünnep tiszteletére.

A Répcevidéken a pásztorok Márton estéjén végigjárták a falut, és a házakhoz így köszöntöttek be:

"Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét.

A szokást nem mi kezdtük, és nem mi végezzük.

Állataiknak annyi szaporulata legyen,

Ahány ága-boga van a vesszőnek."

Márton vesszeje rendszerint többágú volt. Bacsfán a  a gazda ezzel veregette meg a disznókat, hogy egészségesek, edzettek, jó ízűek legyenek. A hit szerint, ahány ága volt a vesszőnek, annyit malacozott a kocadisznó.

A bősi gazdák Márton vesszejét a disznóól tetejére szúrták, mert ez megvédte az állatokat a dögvésztől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki a barmokat a legelőre, így ezeket nem érhette veszedelem, nem hullottak el.

Sepsén megverik egy hosszú póznával a diófa ágait, hogy jövőre többet teremjen.

Márton napja, mint időjóslás napja:

A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő és leesett az első hó. Ha hó esett, akkor azt mondták, hogy Szent Márton püspök fehér lovon jött.

Ha Márton napja fehér lovon köszöntött be, hosszú telet jósoltak, ha barna lovon jött, vagyis nem esett a hó, úgy tartották, karácsonyig nem is lesz. Ha kevés hó esett: Márton csak megrázta a szakállát.

"Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton,  borongós tél" - mondja a rigmus.

Úgy tartották, hogy a Márton napra levágott lúd mellcsontja megmutatja, hogy milyen idő várható; ha barna volt: esős, ha fehér: havas telet vártak.

A galgamácsaiak szerint a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent.

Göcseji hagyomány, hogy Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz.

A népi megfigyelések szerint "ha Márton napján lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál".

A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

 Márton-napi lakomák:

A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik.

Márton napjára általában megforr az új bor. A bornak Szent Márton a bírája - szól Dugonics jeles mondása. A régi céhvilágban a jól dolgozó egri mesterlegényekre mondták: megérdemlik a Márton poharát.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész évben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál egészségesebbek lesznek.

A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken nagyon gyakori a Márton név, ezért, mint névnapot, ma is ünneplik névnapköszöntőkkel.

"Tündököljön élted ragyogó sugára,

Neve napja légyen szívünk vígsága.

Igyál egyet Márton, hogy jobb kedved légyen,

Hogy ne érjen téged semmiféle szégyen.

Márton poharából mindenki részt végyen!"

Felbáron Márton napján tartották a bojtárfogadó vásárt, s maguk a pásztorok is ezen a napon újították meg szerződésüket, vagy szegődtek új gazdához.

Márton napja a juhok számbaadásának, széthányásának napja. Legjobban a pásztorok várták, akik egész évben a falvaktól távol éltek, és évente csak egyszer-kétszer, a vásárok alkalmával mulathatták ki magukat. Ezért énekelték ősszel a pálpusztai pásztorok:

"Hozd el isten Szent Márton vasárinapját,

Hogy a pásztor mulathassa ki magát."

A mulatság után a pásztorok végigjárták a gazdákat és megkapták a bérüket.

Márton-napi közmondás:

Kövér, mint Márton lúdja.

 (Forrás: Móser Zoltán: Névviseletek)