1. helyezett: Albert Einstein
 

A 20. század legnagyobb tudósának tartják, akit 1999-ben az „Évszázad emberének” választott a Time Magazin. Az őrült frizurás elméleti fizikus a relativitáselmélet kifejlesztője volt. 1879-ben Németországban született. Munkásságát 1921-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták. A kutatómunkásságát egy apjától kapott zsebtájoló tanulmányozásával kezdő tudóspalánta egyesek szerint diszlexiás volt, mások szerint autizmushoz hasonló szindrómában szenvedett. Iskolai tanulmányai elvégzése az első szerelem beköszönte (Mileva Maric) után a Svájci Szabadalmi Hivatalban helyezkedett el, ahol mások tanulmányainak megértésével foglalkozott. 1905-ben négy cikket írt, amik közül a fizikusok szerint háromért egyenként is oda lehetne ítélni a Nobel-díjat. Ezek a Brown-mozgásról, a fényelektromos jelenségről és a speciális relativitáselméletről szóltak. Chaim Weizmann izraeli elnök 1952-ben bekövetkezett halála után az izraeli kormány felajánlotta Einsteinnek, hogy legyen ő az ország második elnöke. 1955. április 18-án halt meg, megoldatlanul maga mögött hagyva az általános gravitációelméletet. Hamvait kívánsága szerint ismeretlen területen szórták szét, agyát pedig dr. Thomas Stoltz Harvey patológus őrizte meg. Ha ideje engedte, vitorlásra szállt – mert, mint mondta, szereti a kihívásokat.   

2. helyezett: Leonardo da Vinci

 
A képzeletbeli lista második helyén a festőként hírnevezett szerzett sokoldalú művész áll. A reneszánsz művészet leghíresebb mestere a festés mellett arra is talált időt magának, hogy anatómiával, szobrászattal, zenével, költészettel, matematikával, építészettel és repüléstechnikával is foglalkozzon. A régmúlt idők polihisztora különféle gépeket, szerkezeteket is tervezett. A 15. században élt mester sok műve még mindig megfejthetetlen és megvalósíthatatlan a modern kor embere számára.
A törvénytelen gyermekként (Da Vinci „Vinciből való”-t jelent) napvilágot látott festő egyesek szerint minden idők legműveltebb, legsokoldalúbb embere lehetett. Az inas éveit Verrocchio mellett töltő ifjú zseni első igazi megbízatását 1478-ban kapta, amikor megbízták a firenzei Signoria San Benedetto kápolna oltárképének megfestésével. 1502 után változás következett be életében, amikor Cesare Borgia személyében új mecénása lett. Ezekben az időkben nem csak a Mona Lisát festette meg, hanem erődítményeket és hadigépeket vázolt fel Borgia számára, majd Milánóban anatómiai és geológiai tanulmányokat folytatott, Rómában pedig matematikát és természettudományokat művelt. Mivel munkáit, kéziratait sosem dolgozta ki végleges formára, nagy részüket, mint például kezdetleges helikopterét, újra fel kellett fedezni. Ha éppen nem a folyószabályozás kérdéseivel, hidak tervezésével foglalkozott, akkor éppen vízkiemelő szerkezetet tervezett vagy embereket boncolt engedély nélkül, hogy művészeti emberábrázolását tökéletesítse.   

3. helyezett: Nikola Tesla

Tesla szerb fizikus, feltaláló és villamosmérnök, akiről mértékegységet neveztek el az SI-rendszerben (tesla-mágneses indukció). A rendkívül termékeny tudósnak 146 szabadalmat tulajdonítanak. Főleg az elektromosság és mágnesesség területén alkotott maradandót, és közvetett hatással volt a második ipari forradalom létrejöttére. A grazi kezdetek után a kivételes vizuális memóriával rendelkező Tesla Budapesten tanult, ahol megismerkedett Puskás Tivadarral. 1881-től az American Telephone Company-nek dolgozott, és miközben Goethe Faustját idézte, villámgyorsan felvázolt bárhova, bármilyen elektromossággal kapcsolatos ábrát. Együtt dolgozott Edisonnal is, mielőtt 1884-ben kivándorolt az Újvilágba. A demonstrációi során néha a saját testét is felhasználó tudós számos díj és kitüntetés tulajdonosa volt. Az Államokban Guglielmo Marconi, Tesla asszisztense 1909-ben fizikai Nobel-díjat kapott a rádió feltalálásáért. A probléma csak az volt, hogy a rádió Tesla találmánya volt, amiből aztán évtizedeken keresztül tartó pereskedés lett. Az ügy végére az amerikai Legfelsőbb Bíróság ítélete tett pontot 1943-ban, azzal, hogy a rádió Tesla találmánya.  

4. helyezett: James Ephraim Lovelock

Nevét legfőképpen a Gaia-elmélet megalkotása miatt ismeri a nagyvilág. A lelkes kutató, környezetvédő, tudós és szerző 1919-ben született Angliában, ahol édesapjával történt kirándulásai a természetben életre szóló élménnyé váltak. Már ifjúkorában elhatározta, hogy kutató lesz, de diszlexiája miatt nem volt túl jó tanuló. Végül kémiát kezdett el hallgatni. A klímaváltozás veszélyeit már évtizedekkel ezelőtt felismerte. Meggyőződése szerint, ha a világ ebben az ütemben pusztítja tovább magát, 2100-ra az emberiség 80 %-a elpusztul. A független tudósként tevékenykedő Lovelock élete egyik legnehezebb időszakában lehetőséget kapott a NASA-tól, hogy a marsi élet lehetőségeit kutassa. Ekkor fejlesztette ki Gaia-elméletét, amelynek eredete a görögökig vezethető vissza. Hipotézisében a Földet élő organizmusnak, önszabályozó bolygónak tekinti. A kutató szerint a klímaváltozás következménye lesz, hogy 2020-ra a Szahara eléri Európát, a nagyvárosok, például London pedig az emelkedő tengerszint miatt lesznek lakhatatlanok. Szerinte elkerülhetetlen lesz az emberek élelmiszerhiány miatti észak felé vándorlása, amely politikai feszültségeket és háborút fog szülni. Neki köszönhetjük az első légnemű fertőtlenítőszert, az ECD-t (elektrondetektor, amellyel kis koncentrációjú légköri gázokat is lehet érzékelni), és úttörő kutatója volt az állati hímivarsejtek lefagyaszthatóságának és későbbi felolvaszthatóságának is. Elsőként fedezte fel, hogy a mesterségesen előállított halogénezett szénhidrogének (CFC-k) felhalmozódnak a légkörben. Ezt azonban nem tekintette túl veszélyesnek, s talán így fordulhatott elő, hogy 1995-ben Sherwood Rowland és Maio Molina kapta meg ezért az elméletért a kémiai Nobel-díjat.
  

5. helyezett: Jack Parsons

Parsons saját magát robbantotta fel otthoni laborjában 1952-ben. Az amerikai rakétakutatás élharcosa 1914. október 2-án született. Nem csak a Kaliforniai Technológiai Intézet kutatója és számos társaság alapítója volt, hanem az okkult tudományok ismerője és művelője is. Bár Parsons nem volt túl iskolázott, ennek ellenére hatalmas munkája és tudása fekszik az amerikai űrprogram előrehaladásában, a rakéta-üzemanyagok fejlesztésében. Parsons nem látott ellentmondást tudományos munkavégzése és okkult érdeklődése között, ezt bizonyítandó, minden rakétateszt előtt Pán görög istent hívta segítségül. Családi élete sem volt bonyodalmaktól mentes. Amikor Parsons felesége elhagyta őt, ő felesége féltestvérével Sarah-val kezdett új életet, aki később aztán férjhez ment L. Ron Hubbardhoz a Szcientológia egyház alapítójához. 1952. június 17-én Parsons laboratóriuma felrobbant, Parsons pedig néhány órával később belehalt sérüléseibe. Édesanyja nem sokkal halála után öngyilkos lett a bánat miatt.
  

6. helyezett: Richard Feynman

Feynman a 20 század egyik legnagyobb hatású fizikusa, csodabogár, író, remek előadóművész és zenész. Tagja volt a Manhattan projektnek, részt vett az atombomba kifejlesztésében és a Challenger-katasztrófa kivizsgálásában. Munkásságáért fizikai Nobel- és Einstein-díjban részesült. Kalandos életéről a „Tréfál, Feynman úr?” című könyvéből tudhatunk meg részleteket, de további humoros írásokkal, életfilozófiájával is megörvendeztette olvasóit. Előadásai, élete, történetei, előadásmódja miatt már életében egyfajta kultusz övezte, amit az 1980-as években megjelent „Mai fizika” című könyvsorozata tovább erősített. A Challenger-katasztrófa szakértőjeként már szinte az első pillanatban rátapintott a hiányosságokra, hibákra és kommunikációs problémákra, amik a tragédiához vezettek. Liberális gondolkodásúként attól sem riadt vissza, hogy éjszakánként meztelen testeket rajzoljon éjjeli klubokban. Feynman mondotta: „Messze érdekesebbnek találom úgy élni, hogy semmit sem tudunk, mint hogy olyan válaszaink legyenek, amelyek lehet, hogy hamisak.”
  

7. helyezett: Freeman Dyson

Az angol születésű fizikus és matematikus nem csak a kvantum-elektrodinamika, a nukleáris fegyverek, a futurizmus és a földön kívüli értelem keresése (SETI) területén végzett kutatásokat, hanem íróként is termékeny volt. Már 1960-ban szorgalmazta egy jövőbeni mesterséges pajzs megépítését a Naprendszer körül, amellyel a hasznosítani lehetne a Nap energiáját (Dyson-szféra) Rendületlen híve volt a földön kívüli értelem létezésének, és szilárdan hitt a közeljövőben létrejövő kapcsolat kialakulásában. A második világháborúban brit bombázóként szolgáló Dyson 1957-ben szerezte meg az amerikai állampolgárságot. Élete során tizenhét tiszteletbeli doktorátusi címet szerzett, és számos nemzetközi díj tulajdonosa lett. Kortársai örök optimistaként jellemezték, aki a SETI elnevezésű tudományos program keretén belül rádiócsillagászati módszerekkel olyan életformákra utaló jeleket keres, amelyek keletkezésének feltétele az intelligencia. 1977-ben a Princeton egyetemen az ő egyik diákja készítette azt az Atombomba Kölyök címmel elhíresült dolgozatot, amelyben mindenki számára elérhetővé váltak az atombomba előállításához szükséges információk.
  

8. helyezett: Robert Oppenheimer

Az amerikai elméleti fizikus a Manhattan-terv igazgatója és az amerikai atombomba-program egyik atyja. Oppenheimer 1904-ben született az Egyesült Államokban német bevándorlók gyermekeként. Nyolc évvel fiatalabb testvére, Frank szintén fizikus lett. A fiatal Oppenheimer sokoldalú tanulmányokat folytatott. Tudománnyal éppúgy foglalkozott, mint művészettel, görög építészettel, holland és szanszkrit nyelvvel, bár a tanulmányait néha megszakította egy-egy tanulmányinak éppen nem nevezhető utazással. A legenda szerint az első atombomba felrobbantásának irányításakor hindu szent szöveget idézett a menhelyéül szolgáló bunkerban. Rokonszervezett a szocializmussal és felemás érzései voltak az atombomba Japán elleni bevetésével kapcsolatban. 1943-tól 1945-ig az atombomba program vezetője (Los Alamos), majd 1946-tól 1952-ig az USA Atomenergia Bizottságának elnöke volt. Oppenheimer fontos kutatásokat végzett az elméleti csillagászat, a színképelemzés, a nukleáris kutatások terén; az 1930-as években segítője volt Hartland Snydernek, amikor először jegyezték fel a „fekete lyuk” jelenséget. Éveken keresztül együtt dolgozott Teller Edével, akivel kapcsolata sosem volt felhőtlen, mégis sokat köszönhettek egymásnak. Tellert Oppenheimer segítségével a 40-es évek elején megbízhatónak minősítették, (a nácibarát magyarországi kapcsolatai miatt volt erre szükség), majd Teller ezt úgy viszonozta, hogy az Oppenheimer ellen folytatott megbízhatósági ügyben Teller nem épp kedvezően nyilatkozott róla.
  

9. helyezett: Werner von Braun

Von Braun német mérnök, aki a németországi és amerikai rakétafejlesztés vezető alakja volt, az Apollo-program alapját jelentő SATURN V rakéták kifejlesztője. A hosszú nevű (Wernher Magnus Maximilian Freiherr) von Braun 1912-ben született, és már gyerekkorában is a technikai dolgok érdekelték. Állítólag 12 éves korában játékvonatával és tűzijáték-rakétákkal felfegyverkezve sikeres robbantást hajtott végre egy forgalmas utcán, édesanyjától kapott látcsöve segítségével pedig örökösen a világegyetem titkait fürkészte. Egyetemi doktorátusát fizikából szerezte meg a berlini egyetemen, majd Konsztantyin Ciolkovszkij és Hermann Oberth elgondolásait követve a rakéták iránt kezdett el érdeklődni. Az 1930-as években belépett a német hadseregbe, majd az SS-tagja lett, ahol a folyékony hajtóanyagú rakétákkal kezdett el foglalkozni. 1936-ban részt vett a Wehrmacht rakétakísérleti központjának létrehozásában, ahol különböző rakétatípusok (V-2) kifejlesztését irányította. A háború elvesztése után a német mérnök több mint ötven láda tervrajzzal és rakétával együtt megadta magát az amerikai csapatoknak. 1950-ben az alabamai Huntsvilleben telepedett le, ahol további rakétacsaládok (Redstone, a Jupiter-C, a Juno és a Pershing) fejlesztésén dolgozott. 1960-tól tíz éven keresztül a Marshall Űrrepülési Központ igazgatója volt. Részt vett a Saturn rakéta kifejlesztésében és az Apollo-űrprogramban. Munkásságával az Egyesült Államok nemzeti hősévé vált.   

10. helyezett: Johann Conrad Dippel

Dippel német teológus, alkimista, orvos, kutató, a 17. században született a németországi Frankenstein kastélyban (Bergstrasse). Kutatásai során fedezte fel az úgynevezett Berliner Brau, azaz porosz kék festéket, az egyik első szintetikus kémiai színezőanyagot. Kísérletezései közben sok furcsa dolgokat vitt véghez, úgymint toronyrobbantás, hullákkal való kísérletezés, és haláláig kitartóan kutatott az életelixír után. Amit kifejlesztett, valójában egy állati csontokból előállított sötét színű olaj volt, amely Dippel olaja néven vált ismertté. Szájhagyomány útján maradt fent az a legenda is, hogy kísérletei során megpróbálta átvinni egyik test lelkét a másikba. A legenda szerint Mary és Percy Shelley Frankenstein kastélyában tett látogatásuk után nevezték el főhősüket Frankenstein doktornak.
   

(forrás: NationalGeographic)