Egy Közel-Keleten talált és ősi babiloni nyelven írt agyagtábla szerint a bibliai Noé bárkája valójában egy hatalmas, kör alakú nádtutaj volt.

A mintegy 3700 éves leletre a Közel-Keleten bukkant rá a brit Leonard Simmons, amikor 1945 és 1948 között a brit királyi légierőben teljesített szolgálatot. A történelem iránt rajongó férfi rengeteg kerámiával, agyagtáblával és pecséttel megpakolva érkezett haza, és rendkívül elkeseredett, amikor a szakemberek értéktelennek minősítették a kincseit. A bibliai Noé bárkájának történetét őrző agyagtábla később Simmons fiához került, aki a British Múzeum egyik szakértőjét, Irving Finkelt kérte fel a hatvan sorból álló ékírásos szöveg megfejtésére.

A londoni múzeum ókori babiloni kiállításának kurátora szinte leesett a székéről, mikor Douglas Simmons a múzeum egyik nyílt napján letette elé az értékes leletet. Finkel szerint már több tucat olyan antik táblát találtak, amelyek a pusztító özönvíz történetét mesélik el, de ez az első olyan lelet, amely a bárka alakját is pontosan leírja.

"Minden eddigi ábrázolás abból a feltételezésből indult ki, hogy a bárka egy óceánjáró hajó volt, a hullámok kivédésére alkalmas csúcsos orral és farral" - magyarázta a szakértő. "Ám a bárkának valójában sehova sem kellett mennie, csupán a felszínen lebegnie, és a leleten szereplő utasítások egy olyan tutajra vonatkoznak, amelyet jól ismertek akkortájt. És néha még mai is használják Iránban és Irakban, ez egyfajta vízhatlan ponyvával borított kerek gyékénycsónak, amelyről pontosan tudták, miként lehet vele állatokat szállítani keresztül a folyókon, vagy áradások idején" - tette hozzá.

Finkel kutatása egy olyan mezopotámiai mítoszra világít rá, amely a Teremtés könyvében szereplő Noé történetének lett később az alapja. Az ősi mondában Atram-Haszisz sumér uralkodót egy kör alakú bárka megépítésére szólítja fel Isten. Az agyagtáblán olvasható az utasítás a szurok segítségével vízhatlanná tett fonott pálmarost használatára, mielőtt kialakítanák az emberek és a vadállatok számára a kabinokat. Drámai befejezésként pedig a hajóácsnak kívülről kellett bezárnia a bárka ajtaját.

Finkel szerint a zsidók valószínűleg a babiloni fogság időszakában ismerték meg a Gilgames eposzba olvasztott mezopotámiai özönvíz mítoszt, majd hazatérve, belevették azt az Ótestamentumba.

A Noé családján és a velük tartó állatseregen kívül mindenkit elpusztító özönvíz története évszázadok óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Számtalan expedíció indult például a törökországi Ararát-hegyhez, ahol a bárka állítólag megfeneklett. Ám erre a mai napig nem találtak tudományos bizonyítékot.

(forrás: múlt-kor.hu)